Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#természetes fény

Tóth Olivér Márk Kult

Nagy Dénes: Próbálok szeretettel beszélni arról is, ami nehezen feldolgozható

Ezüst Medvét nyert az első játékfilmje a Berlinalén, mégis amatőrnek érzi magát a filmiparban. Nagy Dénes szerint beszélnünk kell kényes történelmi témákról, de ő második világháborús drámájával nem ítélkezni akar a magyar katonák felett. Dokumentumfilmek után kezdett hat éves filmforgatásba, egyik korábbi alkotását most a hvg360-on is láthatják.

Hercsel Adél Kult

Závada: „Mindinkább hasonlítunk a tőlünk keletre eső autokráciákhoz”

Bár a történészek feltárnák az igazságot történelmi kérdésekben, sokszor kormányzati szintről ideologikus átértelmezések érkeznek ugyanerről – véli a nemrég új regénnyel jelentkező Závada Pál, aki szerint gyönge próbálkozás például Orbán Viktor részéről utólag az áldozatok megtestesítőjének értelmezni a vitatott emlékmű arkangyalát. Interjú.

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Ez történt: Térerő nélkül is átment az SMS, újít a Telekom Európában

Ez történt: Térerő nélkül is átment az SMS, újít a Telekom Európában

Duma Aktuál: Deutsch Tamás esete a tüdőlövést kapott szárcsával

Duma Aktuál: Deutsch Tamás esete a tüdőlövést kapott szárcsával

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

A címlapról ajánljuk